Az új Mt. szerint megszűnt az átlagkereset fogalma, a helyét a távolléti díj veszi át. A távolléti díj számításának módja is megváltozott, amely tavaly még a régi szabályok szerint történt.

A távolléti díjat az esedékessége időpontjában érvényes alapbér, valamint az utolsó hat naptári hónapra kifizetett teljesítménybér és bérpótlék figyelembevételével kell megállapítani. A távolléti díj kiszámításakor figyelmen kívül kell hagyni azt a munkabért, amelyre a munkavállaló a távollét tartamára munkavégzés hiányában is jogosult. (MT. 148§) A távolléti díj számításánál figyelembe veendő pótlékok, az műszakpótlék és az éjszakai bérpótlék de ezt is csak akkor kell figyelembe venni, ha a munkavállaló az irányadó időszakban legalább a beosztás szerinti munkaideje harminc százalékának megfelelő tartamban műszak- vagy éjszakai bérpótlékra jogosító időszakban végzett munkát, továbbá figyelembe kell venni, az ügyelet és a készenlét tartamára kifizetett bérpótlékot a távolléti díj kiszámításánál, ha a munkáltató a munkavállaló számára az irányadó időszakban átlagosan legalább havi kilencvenhat óra tartamú ügyeletet vagy készenlétet rendelt el (MT. 151.§ ). Az előbb említett  pótlékokon kívül, a más bérpótlékot figyelembe venni nem kell a távolléti díj számításánál, amennyiben nem volt a munkavállalónak munkaidő beosztása. Ha a munkavállalónak volt munkaidő-beosztása, akkor a távolléti díjon felül megilleti az a bérpótlék, amely munkavégzés esetén megillette volna.

Az új távolléti díj számítás hatályba lépése óta megosztja a közvéleményt, s az egyértelmű szabályozásának hiánya miatt, több féle értelmezési módszer látott napvilágot, amely által eltérő számítási módok eltérő eredményt hoztak. A problémát legfőképp az okozta, hogy a havibéres esetén is, bevezetésre került a 174-es osztószám a távollét tartamára, s ebből kifolyólag a munkavállaló szabadságolása esetén, a megszokott havi bérétől kismértékű eltérés lehet, lefele és felfele is, a hónap munkanapjainak számától függően.

A problémák orvosolására az NFSZ egy módszertani segédletet dolgozott ki, ez olvasható az alábbiakban, s az eredeti anyag elérhető:
http://www.afsz.hu/engine.aspx?page=showcontent&content=ma_szolg_hasznos_tavolletidij_szamitas

Nemzetgazdasági Minisztérium

Nemzeti Munkaügyi Hivatal

Módszertani segédlet a munka törvénykönyvének a távolléti díj kiszámítására vonatkozó szabályainak alkalmazásához

I.

Az új munka törvénykönyvének (Mt.) 2013. január 1-jével hatályba léptek a távolléti díj számításával kapcsolatos szabályai, amellyel kapcsolatban a közelmúltban szakmai körökben és a sajtóban is többféle értelmezési lehetőség látott napvilágot. Jelen segédlettel ezért szeretnénk az új számítási módszert övező bizonytalanságot eloszlatni és a távolléti díj kiszámítására vonatkozó szabályok helyes alkalmazásához segítséget nyújtani.

A távolléti díj számításának elvi módszerére vonatkozóan több megoldás is lehetséges. Értelemszerűen minden módszernek vannak előnyei és hátrányai. Az új munka törvénykönyve kapcsán a jogalkotót az a szándék vezette, hogy olyan módszert határozzon meg, amely a korábbi hatályos szabályozáshoz képest egyszerűbben és kevesebb adminisztrációval teszi lehetővé a szabadság tartamára járó távolléti díj kiszámítását. Ezt az egyszerűsítést szolgálta a törvény által meghatározott – az általános munkarend szerinti munkanapok számától független – 174-es osztószám alkalmazása is.

Rögzíteni szükséges, hogy a távolléti díj számításánál 2013. január 1-jétől bevezetett 174 órás osztószám a havi alapbéres bérformában alkalmazottakra vonatkozik.

A távolléti díj számításának új módszere tekintetében a személyi kört illetően a munka törvénykönyve alapján foglalkoztatott munkavállalók és a közalkalmazottak érintettek, míg a közszolgálati tisztviselők, valamint a fegyveres és rendvédelmi szervek állományába tartozó szolgálati jogviszonyban állók nem. (Szintén nem érintettek a közfoglalkoztatásban résztvevők, mivel a közfoglalkoztatottat szabadsága tartamára a közfoglalkoztatási bér, illetve közfoglalkoztatási garantált bér illeti meg. A továbbiakban az egyszerűség kedvéért az érintettekre munkavállalókként fogunk hivatkozni.)

Az alapbér tekintetében a munkáltatók adminisztratív terheinek csökkentése érdekében az a megoldás született, hogy a távolléti napokra bármely hónapban ugyanolyan összegű alapbér járjon, tehát a mértéke ne változzon aszerint, hogy az adott hónapban mennyi az általános munkarend szerinti munkanapok száma. Tehát amíg a különben is átalányjellegű havi alapbér nem változik, a távolléti díj alapbér része is változatlan marad, függetlenül attól, hogy a munkavállaló például egy kevesebb vagy több munkanapot magában foglaló hónapban megy szabadságra. A munkanapok száma havonként általában 20 és 23 nap között szóródik a naptári hónap hossza és a hétköznapok/hétvégék hónapon belüli elhelyezkedésének függvényében, ezért az új számítási mód a gyakorlatban azt eredményezi, hogy a munkabérek az adott hónap munkanapjaitól függően – mind pozitív, mind negatív irányban – eltérhetnek a munkaszerződésben megállapított alapbértől.

Természetesen hasznos szakmai vitát folytatni arról, hogy a jogalkotó által választott számítási módszer minden tekintetben megfelelő-e, ugyanakkor a számításra vonatkozó törvényi szabályozást egyértelműnek tartjuk. Számítunk és nyitottak vagyunk ugyanakkor mind a munkaadók, mind a munkavállalók visszajelzéseire az új munka törvénykönyve gyakorlati alkalmazásának tapasztalatai tekintetében, amelynek eredményeként szükség szerint sor kerülhet a törvény „finomhangolására”.

A Nemzetgazdasági Minisztérium már kifejezte hajlandóságát arra, hogy a munkaadók, a munkavállalók és az egyéb jogalkalmazók visszajelzései alapján – az érdekképviseletekkel és más szakmai szervezetekkel közösen – áttekintse a hatályos szabályozást és a tárgyalások eredményeként, amennyiben szükséges, kezdeményezze a távolléti díjjal kapcsolatos szabályok módosítását. Ennek megtörténtéig a Nemzeti Munkaügyi Hivatal a távolléti díj számítására vonatkozóan a jogalkalmazást jelen módszertani segédlet közzétételével kívánja elősegíteni.

II.

Szabadság esetén a munkavállalónak az adott hónapra járó munkabére két részből tevődik össze: a ledolgozott munkanapokra járó arányos munkabérből, valamint a távollét idejére járó távolléti díjból. A sajtóban és az internetes portálokon megjelenő cikkek alapján a legnagyobb bizonytalanság a gyakorlatban azt övezte, hogy a távolléttel érintett hónapban hogyan kell meghatározni a munkával töltött időre járó alapbért. E szempontból fontos körülmény, hogy a 174 órával történő osztás csak a távolléti díj meghatározásánál alkalmazandó. A munka törvénykönyvének szabályaiból és az eddig követett joggyakorlatból is következik, hogy a munkában töltött napokra járó munkabér megállapításánál a havi alapbért a munkavállalóra irányadó általános munkarend szerinti havi munkanapok (munkaórák) számával kell elosztani, és ezt kell megszorozni az ebből ténylegesen ledolgozott munkanapok (munkaórák) számával. Szeretnénk tehát leszögezni, hogy a munkában töltött napokra járó bér meghatározásánál az egy órára eső távolléti díjjal nem lehet számolni, hiszen egyrészt a munkában töltött napok nem minősíthetők távollétnek, másrészt a számítás során a havibéres munkavállalónál csak a havi alapbérből, és nem az órabérből lehet kiindulni. A havibéres munkavállalót teljes hónap ledolgozása esetén magától értetődően a teljes havi alapbére illeti meg, következésképpen nem teljes hónapra a havibér arányos része jár, ezt pedig a tárgyhó munkanapjainak száma és a ténylegesen munkában töltött munkanapok arányában lehet kifejezni.

A havibér másik összetevőjét szabadság esetén a szabadság tartamára a 174-es osztószám figyelembevételével meghatározott távolléti díj alkotja. Ennek kiszámításához a havi alapbért 174-gyel kell osztani, majd meg kell szorozni a napi teljes munkaidő óraszámával és a szabadságnapok számával.

Fontosnak tartjuk továbbá az eddig elhangzottakkal összefüggésben azt is megjegyezni, hogy a havibéres munkavállaló esetén a havibér átalányjellege miatt a munkaszüneti napnak általában, így a távolléti díj számításánál sincs relevanciája, azaz sem munkanapként, sem távollétként nem számolható el. Mindez az Mt. 93. § (2) bekezdés és 146. § (3) bekezdés d) pontja alapján egyértelműen levezethető: Munkaszüneti nap esetén távolléti díj csak óra- vagy teljesítménybérezés esetén jár, ha az általános munkarend szerinti munkanapra eső munkaszüneti nap miatt csökken a teljesítendő munkaidő.

A fentiektől eltérő megközelítések és számítási módszerek tehát nincsenek összhangban az új munka törvénykönyvének előírásaival és az abban megnyilvánuló jogalkotói szándékkal. Kétségtelen, hogy a távolléti díj számítására vonatkozó számítási mód miatt a dolgozónak járó havi munkabér fizetett távollét esetén a munkarend szerinti munkanapok számától függően havonként eltérést mutathat. Ebből következően az is előfordulhat, hogy szabadság esetén a munkabér nem éri el a munkaszerződésben megállapított alapbért, ugyanakkor a munkabérek védelme érdekében a havi alapbér a szabadság miatti távollét következtében sem lehet kevesebb, mint a kötelező legkisebb munkabér, illetőleg a garantált bérminimum jogszabályban előírt összege. Ez esetben tehát az alapbért ki kell egészíteni a minimálbér mértékére.

A törvény által megadott számítási mód alkalmazása mindazonáltal nem kötelező. A törvénykönyv egy órára járó távolléti díj számítását meghatározó 149. § (1) bekezdés a) pontjától az eltérést a 165. § lehetővé teszi, eszerint a 174-es osztószámtól a munkaszerződés a munkavállaló javára, illetve a kollektív szerződés bármilyen irányban eltérhet.

Budapest, 2013. február 12.

Forrás: NFSZ